Piszkozat
Elment az ölelő kedves,
csókjait érzi a szám,
hallom szerelmes,
bús énekét,
miként repül fölöttem
a szárnyaszegett,
kicsiny madár.
Magam vagyok ez órán,
könnyekkel telve szívem,
elküldtelek, légy boldog
ölelő szép kedvesem.
Illatod,csókod
velem maradt,
szívedet nem vitted el,
suhogó-csöndes lépteidet,
ajtómon koppanó,
két kezedet,
hangodba rejtett
tündérmesét,
feledni kéne,
de oly nehéz,
Eltűntek szememből
a csillagok,
azok jelezték,
boldog vagyok.
Elment az ölelő kedves,
szabad szívem,
tépő-fájdalom mégis,
amikor emlékezem.
A virágokról
Elmondanád dalban,
hosszú, szép levélben,
mit helyette,
rózsacsokor mesél el.
Szerelmet- bánatot,
érzelmet közvetít,
színével kápráztat,
illattal mámorít.
Mily gyönyörű
a mezei virág is,
nem keres az kertészt,
esővel öntözik.
Virágok színek,
Ó, pompás természet,
engedd, hogy öledbe
magam is elférjek,
Érezzem illatod,
láthassam színeid,
lencsevégre fogva,
mindazt mi mámorít.
Mesélnék most néked
a búzavirágról,
az árvalányhajról,
a tenger szép pipacsról,
a gyönyörűséges
balatoni tájról,
arról a szépségről,
mit a természet,
lelkemben varázsol.
Énekelj helyettem,
te búbos vöcsök,
hajnali daloddal,
zengő szép trilláddal,
szívembe,
boldogság költözött.
Nem kérek
cserébe semmit,
úgy szeress,
ahogy szeretni
érdemes,
tiszta szívvel,
őszinte hittel,
reményt és
vigaszt adó
mosolygó reggellel,
légy a múzsám,
a dalom, a lelkem,
csak ezt kérem,
mi mást is
adhatnál,
hiszen ez a
legnagyobb kincsed,
a legszebb
ajándék nekem,
ragyogd be napjaim,
légy az álmom,
hozd vissza
az elszalasztott
boldogságom,
légy a párnám,
a vánkosom,
a csókom,
a hajnalom,
ezt a dalt dúdolom,
halld meg dalom,
kacagj velem,
légy a holnapom,
fussunk együtt
a tavaszi mámoron,
a zöld erdőn,
a réti virágokon.
Eső reggel…
Az eső reggel
csöndet hoz,
cseppje apró kopogás,
megnyugszom benne,
szép zenei hallgatás.
Hajnal van,
künn esik,
én még álmodom,
nyitott szemekkel
zenédet hallgatom.
Szívemben ritmusok,
béke és ragyogás,
mi történt?
Talán valami villanás?
Szép hajnal,
szeretlek,
esőddel mosd le
lelkem minden fájdalmát,
veled érkezett szívembe
a várva várt boldogság.
Álmodnék? - kérdezem,
valóság lenne,
vagy képzelem?
Ugye azt súgtad?
Ez már a szerelem.
Hajnali napsugár
Mámorkeltő
hajnali napsugár,
egyedül ébredek
oly régóta már,
mégis most
másként érez szívem,
mintha valahol
a
távoli messzeségben
várna rám valaki,
hívogató szerelemmel.
mámorkeltő
hajnali napsugár,
te tudod, mit jelent,
a női szívnek a magány,
nincs ki téged
ölelő karjaiban,
szerető szívével,
minden este hazavár.
mily apró - kicsinyke
ember vagyok,
Veled az égen repülő,
trillázó madárra
hasonlítok.
elmúlnak évek,
reménytelen
elkap a vihar,
fergeteges erővel
visz a rengetegben,
várom a tavaszt,
mely virágot ont,
réten és mezőn
életre kel a csoda,
megújul a világ,
kinyílik az orgona,
lelkemben csendül
egy picinyke harsona,
itt van végre
a várva várt zsongás,
az új élet
szépreményű hajnala,
szeretlek hajnal,
boldog reménysugár,
ismeretlen világ,
szépséges távoli táj,
felhőid alatt éled a lét,
madárfütty hallik,
tisztul az ég,
eltűnik a morcos
felhőtakaró,
árad a rétillat,
hallik a pacsirtaszó.
mámorkeltő
hajnali napsugár,
nem vagyok egyedül,
érzem ma már,
itt van velem
örök szerelem,
a tiszta szépségű
balatoni táj.
Ha
Szép szemeiddel
milyennek látsz engem?
gyönyörű kezeddel,
ha simogatnál,
mit érezne testem?
bársonyos hangoddal,
ha szólnál hozzám,
megszűnne létezni
minden, mi fáj,
ó - ha szólnál hozzám,
ölelnél,
itt volnál,
bársonyos lelkeddel,
engem betakarnál,
ölelve, forró csókokkal
halmoznál,
ha jönnél,
ha hívnál,
ha várnál,
ölelő kezeddel,
engem átkarolnál.
Lassan ölő méreg
Ha fáj
és zokog is a lélek,
s nem enged
a büszkeséged.
Lassan ölő
méreg lett a szó,
ami hajdan volt
szerelmi illúzió.
Bánatod,
könnyeid közé fekteted,
csendben,
hogy ne hallja senki meg.
Csak annyit szeretnél,
hogy lelked
a kín ne ölje meg.
Szeretted hajdan
a vidám muzsikát,
ez egy szomorú
szerenád.
Éjjelente, párnádat
könnyekkel öntözöd.
Lelkedből az öröm,
végleg megszökött.
Ha...
ha dal volnék,
Néked énekelnék,
ha madárka,
szárnyaimon
hozzád repülnék,
hogyha virág volnék
néked illatoznék,
napként,
neked ragyognék,
a tengervizét miattad
kékre festeném,
a fákon a lombokat
örökkön megőriztetném,
a földet,melyen lépkedsz,
s a harmatos füvet,
pompás virágokkal
feldíszíteném,
mindezt érted tenném,
csillagokkal szórnám teli,
minden éjszakádat,
s szívedet elkerülhetné
a bánat,
hozd el hozzám
a magányodat,
hozd el a lelkedet,
add nekem szívedet,
szeress, ahogyan
én is szeretlek.
Virrasztok...
Virrasztok ma éjjel,
bűnhődöm a csönddel,
barátom a szél
süvít el mellettem,
ajtómat bezárom,
vánkosom megvetem,
szemeim tükrében
önmagam keresem,
ki vagyok én,
mivé leszek,
ha mindenem
szép lassan
elveszett,
ember vagyok,
bátor vagy gyáva,
fájó pofonokkal
arcom teleírva,
hová tűntek
könnyed szép álmaim,
hová süllyedtek
hiú reményeim?
s most mégis miért,
hogy magamra gondolok?
mert nem tudom már
nem én,
hogy ki vagyok,
szememből hová,
ó hová tűntek
a csillagok?
fáj most a csend,
valami megfagyott,
lelkemben örvénylő
kráterként
hagyott nyomot.
Virrasztok ma éjjel,
bűnhődöm a csönddel,
barátom a szél
süvít el mellettem,
ajtómat bezárom,
vánkosom megvetem,
szemeim tükrében
önmagam keresem.
Az orvvadászoknak
nem fáj a gyilkolás
örömmel ölnek aprót,
- s nagy vadat,
hogy találtam rád,
már nem tudom,
ki vígan okoztad
a fájdalmakat,
Emberszag áradt,
mindenütt bámész tömeg,
az új idők
szónokát hallván
csend törte meg
az éneket,
haladván tömegben balgán,
kerestem visszautamat,
festett ikonok mellett
a metrókocsi hallatott
gyászos süvítő hangokat.
Eltévedni
mosollyal átszőtt arcodon,
csalódva állni
merengő síneken,
nem akarom többé látni,
hogy tekeredik
vérbe úszva
szemeikben a félelem,
megszégyenülve nézem
a múló időt,
ez lenne a
boldogság születése?
Másoknak
a szabadság mámora,
nem maradt más,
csak egy üres emlékű,
fájdalmas éjszaka.
Maradsz csak ábrándnak....
Volt már akkor is,
hogy semmit
nem értettem,
mégis hittem,
és sokat reméltem,
magamban rólad
álomképeket festettem,
szépen, hogy tetsszen,
ki is színezgettem,
gyönyörű lelkedet
aranyló sárgára,
édes ajkaidat
vágyadó rózsára,
szemedben megláttam
a felkelő napot,
hangodban beleszőtt
millió madár volt,
nem volt elég ábránd,
nappal is folytattam
amit éjszakánként
rólad megrajzoltam,
színes-szép képedet
egyre csak csodáltam,
míg végre a tökéletest
bizony megalkottam,
magamban rólad
nem is létezőről,
egy igaz hitű
embert varázsoltam,
és vártam, csak vártam,
hogy egyszer megtalállak,
de aki Te volnál,
maradsz csak ábrándnak.
Várok rád szerelem
Eljött a nyár,
hol maradsz szerelem,
miattad élek örömtelen,
vigaszom volnál,
de nincs remény,
kifogyott a tinta,
amely lelkembe beírja,
erővel bekarcolja,
hogy a pillanat is tudja,
a neved,
az illatod,
a hangod,
a lelked,
maga a csoda.
Vártalak,
akkor is, amikor
lángoltál,
égett a tűz,
de Te nem voltál,
mások oldalán
vigaszt találtál.
Megbújtam titokban
a magány oldalán,
ezeregy napig
mesével oltottál.
Szerettem mégis,
ha viharként tomboltál,
mindent körülötted
lánggal borítottál,
hatalmas, de fájó
gyönyörűség
voltál.
Magányos tájakra
életet csókoltál,
szenvedéllyel éltél,
amíg - jaj, ne mondd,
hogy örökre elhagytál.
Ha visszatalálsz,
kérlek, ne is szólj már,
égess, lobogj, perzselj,
legyél egy lávaként
feltörő gyönyörű
kifogyhatatlan vulkán.
Nincs más, csak Ő
Megszűnik tér és idő.
Ha szeretni vágysz,
Nincs más, csak Ő,
Rá gondolsz éjjel,
Veled van nappal,
Veled van,
minden pillanatban,
Gyönyörű érzés,
Követellek,
Maradj velem,
Hogy szerethessek,
Vágyom érezni,
Ölel karod,
Szerelmes szókkal
ajkad halmoz.
Itt vannak velem
a csillagok,
Dúdolok nekik,
Egy gyönyörű
dallamot.
Suttog a szám,
egy szólamot,
Úgy érzem
örökké,
Rabod maradok.
A tavasz is más lett
Testemmel itt vagyok,
a lelkem távolba utazott,
nyugalmat keres
az éjben,
csendet
a békétlen szívben.
Eljön a holnap,
hívatlanul,
elmúlik az éj -
a csend váratlanul.
Keresek-kutatok,
múló emlékeket,
voltak-e néha
boldogok a percek?
A tavasz is más lett,
kevés virággal,
csak itt-ott kinyíló
orgona virággal.
Eltűnnek lassan
az édes illatok,
elfárad minden,
mi belül
boldogságot hozott.
Mily nagyon vártam rég
a költöző madarat,
ma már nem is találok
csak szarvasbogarat.
A szememmel lenne
valami baj talán,
hisz ablakomba most is
dalol egy pacsirta,
ó kedves kismadár.
Ébresztő... az élet
csupa talány.
tarka lepkék
édes pillangók,
könnyed libbenéstek
oly mélyen megkapott,
színes világotok
szépséggé változott,
ide- oda szálltok..
virágról-virágra,
illatos rózsáról
mezei bogáncsra,
hűtelenül mégis
tovább libbentek,
s keresitek
a többi
színes kincseket,
ó gyermekkoromban,
naphosszat bámultam,
mily szépeknek tűntek
nékem akkoriban,
nem csak a pillangók,
az édes lepkék,
de maga a gyönyörű
tengerkék ég,
a felhők rajzai,
elnéztem őket,
s álmodtam általuk
boldog helyeket,
beutaztam vélük
ismeretlen - távoli vidéket,
soha nem látott
tengernagy vizeket,
láttam én bennük,
néha rémeket,
de a pillanat feledtette
a másik képeket,
jöttek az újabb
szépséges fellegek,
a madarak,
mindig énekeltek,
s hiszed, ha nem
gyönyörű
koncertet rendeztek,
hallani szeretnéd,
nyisd ki a lelkedet,
mert ők elkísérték
egész éltemet,
cserben nem hagytak,
most is itt zenélnek,
Pavarotti helyett
angyali éneket
nyári reggel csodás emlék épekkel!
Ülj ide mellém kedves
Ülj ide mellém kedves,
hallod a csendet?
Hallgassuk együtt,
mit is mesél,
álmainkat,
egy másik dimenziót,
egy szép varázslatot,
látod,
nem kellenek szavak,
életünkben a mámor,
csak néhány pillanat,
a csend,
a szó nélküli varázslat,
örökre velünk marad.
érzed ahogyan
lüktet a vér,
s a szív dobog,
agyadban
futnak a gondolatok,
füledben apró zajok,
érzed a finom
bársonyos illatot,
elképzeled,
mint egy gyönyörű
zongorát,
hallod mily csoda,
ahogyan zene elkezdi
saját ritmusát,
ujjaid futnak
követik a szonáta
lágy dallamát,
hunyd le szemed,
megkapod
a varázslatot,
a zenét,
melyet szíveddel
hallgathatod.
Barbara Dennerlein koncert 2010. április 13.
Azon az éjjelen
Azon az éjjelen,
könnyes szemekkel,
nehéz szívvel
aludtam el.
Fájt még az emlék,
mely vulkánként
tört elő lelkemben -
Nem fáj ma már,
elmúlt a nyár,
eltűnt a varázs,
a távoli táj.
Akkor a réten
virágok nyíltak,
boldog emberek,
velünk daloltak.
Elhittem akkor,
hogy van szerelem,
de tudom ma már,
csak játék volt,
egy édes rövid
szertelen tévedés
az érzelmeken -
Gyönyörű álmok,
eltűntetek,
feledni vágyom
az emlékeket.
..."majdnem szerelem volt"....
Mi is a boldogság?
Mi is a boldogság?
vannak-e rá szavak,
amit a szív érez,
leírhatod-e azt?
Néma marad a száj,
rájössz, hogy nem lehet,
hisz ez oly érzés,
mit szó, ki nem fejez.
Egy pillanat ellobban,
vagy hosszan benned él,
melegedni bársonyán,
meddig is remélnél?
Van-e a szeretet,
oly hatalmas úr,
nem kíván elhagyni,
némán, váratlanul?
Mit mondok majd neked,
ha eljön az a nap,
s rád talál a lelkem,
kit mindig is vártalak?
Nem nyílik majd akkor
szóra a szám,
csendben hallgatom,
mit szívem muzsikál.
Álom csupán….
Álom csupán,
hogy létezel,
hogy elkísérsz
egy életen,
hogy velem jössz,
hogy érdekel,
hogy érdekel
az életem!
Álom csupán,
hogy megtalálsz,
hogy karjaidba
engem vársz,
hogy keresed a
csillagot,
mely mindkettőnkben
ott ragyog!
Mennyi álom
szövi az életet?,
mennyi álom
szövi az életet?,
mennyi öröm
kerít be szíveket?,
mennyi száj
dalol boldog dalokat?,
mennyi madár
röpköd az ég alatt?
mennyi kérdés kereng
az éji csendben?,
mennyi válasz,
- megfejthetetlen,
mennyi ember él
a reménnyel?,
mennyi lány,
várja kedvesét
minden éjjel?
mennyi fohász,
mely fölébe száll?,
mennyi emlék,
mit feledni
kéne már?,
mennyi szomorú dalt
hoz mégis a szél,,
megtalálsz, -
hisz bennem örökkön él,
a hit, a vágy s a remény!
Magamra zárok...
Magamra zárok
ma minden ajtót,
ne kopogj rajta,
mert ki nem nyithatod,
hagyj egyedül lennem,
önmagam házában,
lelkem és álmaim
gyönyörű várába,
a csendet keresem,
s a gondolatokat,
hogy átértékeljem,
a múló napokat,
békét szeretnék
kötni magammal,
megbocsájtást kapni,
ha sokat hibáztam,
őriznem kell
a régi értékeket,
nem engedhetem,
hogy ebben
gyengébb legyek Tőled,
álom és ideál,
nem téged kergetlek,
önmagam béklyóját
levetni engeded,
Légy a segítőm
ebben a vágyamban,
mutass utat
a nagy zűr-zavarban,
abban van most lelkem,
őrült kuszaságban,
át kellene lépnem
egyszerű magamba,
tisztán kell szemlélni
az égi jeleket,
nem keresni
elgurult perceket,
elveszetteket,
újra varázsolni
a csendet
idebent!
Lágy eső, gyönyörű
dallamok, az utcán
mezítláb ballagok,
arcomba fújja illatod,
nevedet suttogja
a tavaszi szél,
lépteim kopognak,
szívemben erősen
zakatolnak,
agyamban lüktetnek
s rád emlékeztetnek
az utcakövek,
merre is indulhatnék,
hogy elkerüljem a vihart,
vagy folytassam bátran
esőverte utamat? -
könnycseppek
lemossák rólam
a fájdalom nyomát,
hallgatom
lelkemnek szomorú
sanzon-dalát,
táncolni szeretnék most
veled egy tangót,
ölelnél,
s hallgatnád az esti
harangszót!
tavaszi illatod,
- apró kavicsok
nyomában,
megtalálsz
vagy elveszek
lelkem nyomorán,
jön
és átkarol
egy forró pillanat,
Te volnál?
Ó, mennyire
vártalak!
Nem,
ezt csak
álmodom egy esős
hajnalon,
s szememből
villámként tovaszáll
a mámor,
hosszan
elgondolkodom,
mit is jelent álmom,
egyedül vagyok
újra, egy borús
hajnalon,
lágy eső,
szomorú dallamok,
az utcán gyedül ballagok,
arcomba fújja illatod,
nevedet suttogja a
tavaszi szél.
*****
Köszönöm, hogy érdeklődésetekkel megtiszteltetek.
Verseim nem ebben az évben íródtak csupán,
szívből remélem örömet szereztem vele a lelketeknek.
Bízom benne, hogy hamarosan viszontlátjuk egymást.
Készülőben van egy tőlem szokatlan műfaj, amit
reményeim szerint hamarosan olvashattok blogomban.
Boldog - szép napokat kedves mindnyájatoknak!
