Engem mindig mélyen elgondolkoztat, amikor nyilvánvaló emberi rosszindulattal találkozom.
Ritkán leszek tőle dühös, inkább csak megdöbbent. Azon gondolkodom ilyenkor, vajon milyen sérelmek érhették ezt az embert az élete során, amitől ennyire beteg lett a lelke?
Attól érzi jól, vagy talán csak egy kicsi jobban magát, ha másnak kárt, fájdalmat, vagy legalább egy kis bosszúságot okozhat? Sose legyen nagyobb öröme az életben!
Sok ilyen esettel találkozom a munkám során is… szándékos rongálások… lepusztított lakások. De ebbe a kategóriába sorolom a lelki károkozást… a hazugságot, az intrikát, a sz.r kavarást, mások szándékos megtévesztését, vagy kellemetlen helyzetbe hozását. Lehet, hogy én vagyok rosszul összerakva, de a „Kész átverés” show-kat sem bírom nézni a tévében, és nem tudok jóízűen nevetni azon sem, amikor az ügyefogyott bohócot elgáncsolják. Pedig állítólag jó vicc az is.
Hogy miről jutott mindez, épp most az eszembe?